WRC2008 - Rally Argentína/12 Choripan mit chimi-churri

Amikor a telcsim elkezdte csilingelni az ébresztőt, csupán két dologra tudtam gondolni. Az egyik, a kétezer méter magasan elterülő El Condor néven ismert gyönyörű gyorsasági szakasz, a másik pedig, hogy ez a harc (nap) lesz a végső... Carlos Paz kivilágított utcáit elhagyva a látótávolság néhány méterre csökkent a sűrű ködben és a szitáló esőben. Tekintetem újfent az égre emeltem. Ezt most miért Uram? A pályák felé kígyózó kocsisorban nem volt nagy tolakodás, vonatoztunk szép nyugodtan. Apropó többesszám. Három nap magány után, kellemes utitársat kaptam Répa Kata személyében. Először azt a gyorsaságit (El Condor - Copina) értük el, amelyik másodiknak következett a nap folyamán. A rajt közvetlen az országút mellett volt, de az idő reménytelennek látszott. Menjünk tovább javasoltam. Nézzünk el harminc kilométerrel arrébb, mert az első szakasz (Mina Clavero - Giulio Cesar) ugyan korábban kezdődik, de annak a gyorsnak a céljánál talán látványosabbak a sziklák, ezért még ilyen időben is érdekesebb lehet. A szél időnként jókorát taszított az autón, ami többek között azt is előre vetítette, hogy utálatos lesz a kiszállás. Egy órával az elő autó rajtja előtt parkoltunk le, pár méterre az időbeírótól. Már döntöttem az ülést, hogy egy fél órácskát alszom, amikor Katica jelezte, hogy ő bizony nagyon éhes...

- Ami azt illeti egy chorit én is szívesen megennék! - tettem hozzá
- Mi az a Chori? - kérdezte       
- A chori, a choripan rövidítése. Nem szereted? - kérdeztem
- Azt sem tudom mi az! - jött az őszinte válasz.
- Az egy finom kolbász amit baguette-ben adnak, csípős chimi-churrival. Imádom amikor együtt mondják: Choripan mit chimi-churri. Na jó! Felkerekedek és addig megyek amíg valahol bele nem ütközöm egy ilyen büfébe. Elindultam a pályán, de kb. 500m után láttam, hogy ebbe az irányba akár 50 kilométert is megtehetek eredménytelenül. Visszamentem a főútra. Amikor a kocsi mellett lépkedtem Katica kérdőn és szomorúan tekintett az üres kezemre. Odaléptem hozzá és megpróbáltam megnyugtatni: - Ne aggódj én sem szeretnék úgy járni mint a dinoszauruszok:-) A hideg szél kiverte a szunyókálásnak még a gondolatát is belőlem. Alig tettem meg háromszáz métert és elértem a célom. Egy apró kis sátorban rátaláltam a kolbászkáimra. Sőt! Még két nagy pohár forró kávét is lőttem, amit a szél a visszaséta közben jól kihűtött. A kisasszonynak nagyon tetszett a dolog és jóízűen falatozott. Bocsi, hogy kihűlt a kávé! - mentegetőztem látszólag teljesen feleslegesen. De nekem erre a mondatra szükségem volt, hogy folytatni tudjam valami hülyeséggel. De biztosíthatlak arról, hogy nem csöppent bele az orrom! Amikor kiszálltunk arra lettem figyelmes, hogy valami megváltozott. A felhőkön lyukak és szakadások keletkeztek. Fény! Ebből még akár napfény is lehet. De ha mégsem akkor ezek a felhők önmagukban is tökéletesek. Nem beszélve arról, hogy azokkal a kivételes sziklákkal együtt biztosan lehet majd valami értékelhető eredményt produkálni. Nem kellett csalódnom.

A komor háttér előtt jól mutattak a versenyautók, a felhők alatt élesen besütő nap fényében. Két géppel dolgozva megtettem ami tőlem telhető, de sokkal inkább vásznat, ecsetet és egy festőt kívánt a táj. A számomra érdekes versenyzők már régen elmentek, mégsem tudtam rávenni magam a búcsúra. Alig tudtam abbahagyni a kattogtatást... Végre elindultunk az autó felé, amikor azt éreztem, hogy még egyszer vissza kell pillantanom. Akkor készült ez a kép a sziklán álló magányos rendőrről, aki olyan volt, mintha a lába alatt vonuló felhőket felügyelné...

Ehhez a varázslathoz képest, a céldobogó már nem tartogatott semmi érdekeset. Egy volt a sok közül.

A ceremónia után miközben szörföztem a sajtóiroda felé, még elcsíptem Loeb keréknyomát a sárban, mely autó nélkül is visszaadott egy jellegzetes momentumot a 2008-as Rally Argentina hangulatából.

 
Az argentin kirándulásra a koronát évről-évre egy Zebra nevű bárban tartott after party teszi fel, ahol a rendezők, a média és a csapatok tagjai együtt oldják fel a felgyülemlett feszülétséget sok-sok latin szépség társaságában. Nekem most még ehhez sem volt kedvem... Megint éjjel 1-re értem a hotelbe... Elkezdtem pakolni, de egy inget félretettem és kineveztem fellépő ruhának. Fél óra alatt nyeltek el mindent a táskáim és már csak az ing maradt. Menni vagy nem menni? Ez volt a kérdés. Ha most meglendülök az éjszakába lehet, hogy délig nem térek magamhoz. Maradtam. 5.30-ra kértem az ébresztőt, mert reggel 6-kor kellett indulnom a reptérre. Öregszel öcskös? - kérdeztem magamtól miután letettem a telefont. A porban húztam a seggem, már nem volt szükségem további hőstettekre és erőpróbára. Kiszámoltam mennyit aludtam az utóbbi hat napban. Az eredmény csak egy kicsivel volt több, mint amennyit ellazult állapotomban egyetlen éjszaka szoktam. És még előttem volt egy teljes nap utazás, amiből tizenhat óra lesz a repülés...