WRC2009 / Akropolisz Rally / Rajtceremónia

Több ok miatt is elmondható, hogy alaposan kitettek magukért az 56. Akropolisz Rally rendezői. Ez az érzés először akkor uralkodott el rajtam, amikor a verseny előtt bejártam a második nap három új pályáját a Peloponészosz-félszigeten, amelyek Klenia, Ghymno és Kefalari neveket kaptak. Mindhárom gyorsasági felejthetetlen élményt ígért nézőnek és versenyzőnek egyaránt. Így is lett, de ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis addig is minden pillanatban készenlétben kellett tartani a fényképezőt, mert folyamatosan volt valami, amiért érdemes volt kattintani. 

A sort egy meglehetősen szűk körű hajókirándulás nyitotta a Korinthoszi-csatornában, ami igazi VIP eseményként került megrendezésre, két órával a hivatalos rajtceremónia előtt. A túra legfontosabb résztvevői természetesen azok a pilóták voltak, akikre a pályákon is ugyanez a szerep várt. Ami azt illeti nem igazán hoznak lázba az ünnepélyes megnyitók (talán még az iskoláskoromba nyúlnak vissza ennek a pszihés alapú elutasító magatartásnak a gyökerei:), de egy ilyen laza, kötetlen történet remek hangulatot teremtett a Ceremonial Start előtt. A résztvevők közül egyedül Novikovot éreztem kissé egykedvűnek, szemmel láthatóan őt nem hatotta meg a nyolc kilométer hosszú csatorna, és a bárkánk két oldalán magasodó nyolcvan méter magas meredek sziklafal. A többieknek viszont tetszett a látvány és a hajókázás során egymással is jól elbohóckodtak. Amikor az utunk végére értünk mindössze néhány száz méterre kötöttünk ki a szervizparktól, mely Loutrakiban volt. A srácok miután a hajóból kipattantak, már ugorhattak is az autójukba és nyomás vissza, immár aszfalton Korinthosz felé.

A rajtdobogót közvetlenül a csatornán átívelő híd mellett állították fel a szervezők, és amikor odaértem már tömve volt fotósokkal valamint operatőrökkel. Csupán néhány perc volt hátra a programban szereplő hivatalos megnyitó kezdetéig, amikor megérkeztek az első autók. A navigátorok és a pilóták kiosztottak még néhány autógrammot a kordon mögül kiabáló nézőknek, majd szépen sorbaálltak a hídon. Már eszem ágában sem volt elsétálni az emelvényig. Nem tudtam, hogy a többiek mit fotóztak, de őszintén szólva nem is érdekelt. Örültem, hogy nincs körülöttem lökdösődés és legalább annyira élveztem ezeket a pillanatokat, mint bármelyik gyorsasági szakaszt. Ráadásul ismertem az előttem álló három nap összes pályáját, és minden porcikámmal éreztem, hogy óriási verseny előtt állok.

A lenyugvó nap olyan fényjátékkal ajándékozott meg, amire nehéz szavakat találni. A főszereplők háta mögül, viszont nekem szemből érkező nap sugarai mindent bearanyoztak. A Korinthoszi-csatorna aranyfolyóvá változott, a versenyzők pedig adták magukat és a hangulatukat a képekhez. Íme egy válogatás azokból a pillanatokból és portrékból, amik ott készültek. Atyavilág! Micsoda kezdés!