WRC2011 / Mexikó Rally / Összefoglaló

Nincs új a mexikói nap alatt. A Fordnak nem volt esélye a győzelemre, a Citroën pedig képtelen volt elveszíteni a meccset. Ezzel akár pontot is tehetnénk az epizód végére, de van néhány olyan tanulság, amit talán érdemes levonni a látottakból.

Hosszú még a szezon, és tekinthetjük úgy, hogy a két eddigi futam, csupán egy gyors ütés-váltás volt a csapatok részéről. Svédországban a Citroën kapott egy villámgyors egyenest az állára (csak azért, hogy az orrukat ne hordják olyan magasan), a Ford viszont Mexikóban szenvedett el egy mélyen ülő gyomrost, amit Loeb helyezett el rajtuk. Eddig szinte minden pontosan úgy alakult, ahogy az elmúlt években, de csupán azért, mert Seb hozott egy kötelező győzelmet (az ő szintjén), még ne legyintsünk a folytatásra.

Sebastien Loeb: „Nagyon örülök a győzelemnek, de nem örülök annak, hogy a Citroën boldogsága nem lehet felhőtlen, ugyanis a gyártók versenyében értékes pontokat veszítettünk Ogier kiesése miatt. Számomra ez egy furcsa szituáció, mert eddig nem volt riválisom a csapaton belül. Meg kell szoknom ezt az új helyzetet, amelyben nem élvezek semmiféle előnyt a csapattársammal szemben. Ogier már többször is bebizonyította, hogy nagyon gyors versenyző, és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokszor teszi majd ugyanezt. Le akar győzni mindenkit, és a „mindenkiben” én is benne vagyok. Neki ma nem jött ki a lépés, de remélem a jövőben sikerül majd megtalálnia azt a sebességet, amellyel az egyéni ambíciói elérésére tett erőfeszítések, még nem teszik tönkre a csapat munkáját. A Citroën-nek jelenleg két egyforma gyors versenyzője van, de mindig csak egy győztes lehet... Ma én voltam az."

Hmmm... Történelmi nyilatkozat! A hétszeres világbajnok tudomásul vette, hogy megszűnt az időtlen idők óta tartó dominanciája a csapaton belül. És mekkora tanár az úr? Magabiztos és stresszmentes győzelmével a lehető legelegánsabban oldotta meg a helyzetet. Az pedig ahogy lekommunikálta... Tíz pontos produkció! A versenyt záró sajtókonferencián Jari-Matti Latvala is kitért Ogier hibájára, ami azért is érdekes, mert nála autentikusabb forrás nem létezik ebben a témában.

Jari-Matti Latvala: „Számomra maga a csoda, hogy dobogón végeztünk azok után, hogy az első napon két percet veszítettünk egy defekt miatt. Nem tudom a világbajnokságon mikor volt arra példa utoljára, hogy egy olyan versenyző állhatott dobogóra, akinek az egyik gyorsasági szakaszon meg kellett állnia kereket cserélni. Az első napi produkciómmal azonban nem csupán defekt miatt voltam elégedetlen, hanem azért is, mert mindaddig nem tudtam jobb időket autózni, amíg el nem kezdtem arra koncentrálni, hogy pontosan abban a keréknyomban autózzak, amit az előttem induló két Citroën rajzolt fel az útra. Igaz, ezt nem azért tették, hogy segítsenek rajtam, de én itt és most el kell hogy ismerjem, hogy nagyon nagy hasznomra voltak, és sokat tanultam ezen a hétvégén. Lépésről-lépésre kerültem közelebb hozzájuk. Annál jobbak lettek az időeredményeim, minél pontosabban találtam rá az ő íveikre. Kivétel Ogier ma reggel :))) Ő ma hibázott amiért súlyos árat fizetett. A harc ilyen. Nem csak a győzelem van benne, hanem a bukás is.”

Nocsak-nocsak... Jari-Matti fejében némi rendet vélek felfedezni. Talán emiatt is jobbak az eredményei? Várjunk még a verdikttel, ugyanis az ő bölcsessége inkább a fájdalmas tapasztalatokból ered, mintsem a lényéből fakad... Apropó ítélet! Vártuk, hogy Olivier Quesnel csapatvezető üzen valami „kedvest-szépet” megbicsaklott versenyzőjének, de nem tette. Feszült volt, és szűkszavú a verseny után.

Olivier Quesnel: „Loeb remek munkát végzett, Ogier buta hibát vétett. Nem szeretném Latvala szavait elismételni, de én sem mondhatok mást, mint azt, hogy a harc ilyen. Benne van, hogy hibázol és annak ára van. Értékes pontokat vesztettünk, amiket mielőbb vissza kell szereznünk. Természetesen csalódott vagyok a történtek miatt, de tudom, hogy Sebastien (Ogier) most sokkal szomorúbb nálam. Három hete lesz rá, hogy elgondolkodjon azon, hogy mikor érdemes mindent vagy semmit játszani."

Huhhh... Micsoda erők csapnak itt össze a felszínen és a felszín alatt. És akkor még egyetlen szót sem ejtettem Petter Solbergről, aki két hihetetlenül szerencsétlen versennyel kezdte a szezont. Csúcstechnika, elszántság, motiváció és a sebesség. Petternél minden rendben. Csak a szerencsével áll hadilábon. Ott álltam mellette, amikor az első napon az autója szerelte, és csak a lábai látszottak ki a motorháztető alól. Felmerült bennem a gondolat: Loeb-el ilyen dolgok soha sem történnek. Az ő autója eddig még soha sem állt meg, soha sem kellett szerelni csak a szervizparkban. Nincs ebben semmi összeesküvés-elmélet vagy ilyesmi. Ez egyszerűen csak tény.

Még egy gondolat Ogierhez. Így utólag sokkal könnyebb jó tanácsot adni, vagy okosnak mutatkozni, de szerintem egy helyzet objektív elemzése és a jó stratégia számon kérése nem utólagos okoskodás. Szeretném előre bocsátani, hogy én maximálisan örülök annak, hogy a 2-es számú Citroënben egy kompromisszumokra képtelen versenyző ül. Szeretem és tisztelem Ogier lendületét, elszántságát és a győzni akarását. A francia fiúban már szinte minden megvan ahhoz, hogy igazi bajnok legyen, de...
Most mégis azt mondom, hogy a reggeli kávé mellé kapott intelmet meg kellett volna fogadnia a főnökétől. Persze nem csak utólag, hanem kívülről is könnyű az okoskodás, de az érmét erről az oldalról vizsgálva buta és durva hibának kell tekinteni az utolsó métereken kiütött kereket.
Mint minden érmének azonban van egy másik oldala is. Ogier az egész hétvégén azért dolgozott és hajtott, hogy a végén ő állhasson a dobogó tetejére. Amikor az utolsó nap reggelén elérkezett az ominózus gyorsasági szakasz, mindössze tíz másodperc volt az előnye Loeb-el szemben...
Hogy lehet ezt beosztani? Hogy lehet ezt okosan beosztani? Hogy kellett volna mennie, ha a hétszeres világbajnok leheletét érzi a nyakán? Miért pont az utolsó métereken kellett volna kiengednie?
Én azt mondom, hogy a hibája miatt senki sem törhet pálcát felette. Mert egy jó versenyző, egy igazi bajnok, mindig és minden körülmények között a legjobb, a leggyorsabb szeretne lenni.

Ami viszont a helyzet objektív elemzését és a helyes stratégiát illeti, Ogier sem tehet mást, mint azt, hogy tanul az esetből. Van mit. Ha az utolsó napon megelégszik csupán a második hellyel, és inkább a Power Stage megnyerésére koncentrál, akkor most 21 értékes ponttal több állna a neve mellett... Ez nagyon sok. Sok szakaszgyőzelem és őrült kanyar kell ahhoz, hogy ezeket a pontokat visszaszerezze. Meg fogja próbálni, ebben biztos vagyok.
Az első két futam lezárásaként álljanak itt Daniel Elena szavai.

Daniel Elena: „Két szélsőséges körülmények között lezajlott versennyel indult a szezon. Mindkét fél számára egyaránt vannak örömteli és keserű tapasztalatok. A csapatunk erős, az autónk versenyképes, de az a véleményem, hogy úgy igazán a világbajnokság majd csak Portugáliában kezdődik el.”

Alig várjuk! Alig várjuk! Ha ez eddig csupán a bemelegítés és a hangolódás volt akkor egy parádés szezon elé nézünk. :)

A sok-sok okosság után most azt javaslom, hogy további elméletek gyártása és elemzése helyett, adjuk át magunkat egy, a ralihoz sokkal jobban illő dolognak: a látványnak.
Az idei Mexikó raliról a fergeteges hangulat, a tömény izgalmak és egy fantasztikus verseny emléke marad majd meg az én emlékezetemben.
Bízom benne, hogy a galéria képeit lapozgatva egyet fogtok érteni velem: további szavakra itt semmi szükség...

Hasta luego Amigos!

WRC2011 / Mexikó Rally / Shakedown

Csillogás és kínlódás. Remek rajt, majd pocsék folytatás. Tömören így lehetne összefoglalni a Ford 2010-es produkcióját. Nem tévesztettem el a naptárt, tudom, hogy 2011-et írunk, de az eddigi történésekből kiindulva nem tartom kizártnak, hogy a tavalyi címke, akár idén is aktuális lehet.

Az idénynyitón a Ford tarolt a hóban, a Citroën viszont inkább lúd volt a jégen. Legyen az akár a győztes, akár a vesztes fél, egyik sem győzi hangsúlyozni a Mexikó Rally előtt: a kaktuszok között minden másképp lesz, mint a messzi északon volt. Más a talaj (jég helyett murva), más a klíma (-30C helyett +30C), és más a tengerszint feletti magassága a gyorsasági szakaszoknak (250m helyett 2750m).

Az igaz, hogy ezek a körülmények nem hasonlíthatóak az első futaméhoz, viszont mindenki számára azonosak lesznek. De akkor mi az oka annak, hogy ezekről a külső tényezőkről most lényegesen több szó esik, mint bármikor máskor? A csapatok szakemberei jelen esetben miért tulajdonítanak nagyobb jelentőséget ezeknek a dolgoknak, mint általában? A válasz egyszerű: mert addig, amíg az első lemért szakaszok időeredményeit nem lehet összehasonlítani, senki sem tudhatja biztosan, hogy a szélsőséges körülményekhez melyik technika alkalmazkodik majd jobban. A múltban szerzett tapasztalatok szinte semmit sem érnek, mindkét fél tiszta lappal indul. Tavaly Mexikóban a Ford motorja elég gyengén muzsikált, ugyanis a Focus szíve meglehetősen nehezen viselte az oxigénben szegény környezetet. Az eredmény: homogén Citroën pódium (Loeb, P. Solberg, Ogier). Ez a keserű tapasztalat mélyen rögzült a vezetőkben és a pilótákban egyaránt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a svéd diadal ünneplése közben Christian Loriaux technikai igazgató gondolatai már messze jártak:

„Természetesen örülünk és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy miénk a dobogó mindhárom foka. A jó rajt és a mámor azonban nem részegíthet meg bennünket, mert az is lehet, hogy Mexikóban majd minden kedvezőtlenül alakul a számunkra. Nem felejtettük el, hogy az elmúlt években milyen gondjaink voltak Mexikóban a versenyképességgel. Nem tudtunk olyan beállítást találni, amivel megfelelően tudtunk volna alkalmazkodni az extrém körülményekhez. Az új Fiesta motorja természetesen teljesen más, mint amilyen a Focus-é volt, és én nagyon bízom benne, hogy sikerült azokban a paraméterekben javulnunk, amikben korábban gyengébbek voltunk. Azt gondolom, hogy Portugália lesz az első olyan verseny a naptárban, ahol majd objektíven le lehet mérni, hogy ki hol tart a másikhoz képest.”

A felkelők oldaláról csoszogjunk át a barikád másik oldalára, és nézzük mi a helyzet a WRC birodalom felett uralkodó, ám jelenleg a sebeit nyalogató Citroënnél. A propaganda gépezet már Svédországban beindult, és a team kommunikációjának azóta is az a fő üzenete, hogy majd Mexikóban megmutatjuk! Mi mást mondhatnának? A franciák ahelyett, hogy Loeb gyenge rajtja miatt keseregnének, inkább azzal hergelik Hirvonenéket, hogy milyen príma lesz majd számára a hatodik rajtpozíció a murvás verseny első napján. Két hete mást se hallani mint azt, hogyan fognak majd a hátrányból előnyt kovácsolni. Ezzel nehéz is lenne vitatkozni, de azért én csendben megjegyezném, hogy csupán az első nap első szekciója lesz alkalmas arra, hogy Seb űr-időket szaladjon, mert a második körben már a többieknek is ugyanolyan tiszták lesznek az ideális ívek. Tegyük fel azonban, hogy érvényre jut a papírforma, bejön a taktika, és a király vezet majd az első nap végén. Ezzel még nem nyerte meg a versenyt! Sőt! A színdarab hátralévő részében neki kell majd eljátszania egy nem éppen könnyű szerepet: Jogar, palást, korona le; seprű, lapát, fejkendő fel! És máris kész: a takarítónő...

Abbahagyom Loeb zrikálását, hiszen summa-summarum, tökéletes helyzetből tüzelhet a riválisaira. Az élcelődést követően megadom neki azt a tiszteletet, hogy a verseny legnagyobb esélyeseként tekintek rá.
Az utóbbi időben többször volt olyan látomásom, amiben eljött Petter Solberg nagy versenye, ám ezek a megérzések, valahogy sohasem tudtak igazán beteljesedni. A fránya álom azonban csak vissza-visszatér... Most, amikor a Mexikó ralira gondolok. megjelenik előttem Petter, féktelen, örömtől eltorzult arca, fején hatalmas sombero, és csak locsolja, locsolja a pezsgőt mindenfelé. Olyan ez, mint amikor a Csillagok háborújában Obi van Kenobi zavart érzett az erőben. Számomra Petter Solberg is egy Jedi, és ebben az epizódban nagy mutatványt várok tőle. Szerencsére ehhez visszakapta fénykardját (a kormányt), amit a svéd rali utolsó napján elvettek tőle.

A többiekkel kapcsolatban nem tartom lényegesnek, hogy mély elemzésekbe bocsátkozzak, és azt fejtegessem, ki miért tapossa majd padlóig a gázpedált.
Hirvonen nyilván szeretne ott maradni ahová az első futamon repítette magát, és teljesen nyilvánvaló, hogy nem akarja a tavalyi év gödreit újra végigjárni.
Latvala, miután az utolsó teszten megint összehajtogatott egy Fiesta WRC-t, nem tehet mást, minthogy a versenyeken igyekszik a főnökök kedvében járni.
Ogier dolga sem ígérkezik egyszerűnek, ha a mindenre elszánt Loeb támadását ki akarja védeni. Ehhez kb. fénysebességre kell kapcsolnia.

Ahány versenyző, annyi megközelítés és egyedi tényező, amik folyamatosan ott motoszkálnak azokban a fejekben, amelyek a kormány mögött a másodperc ezred része alatt hozzák döntéseiket. Az olyan természetes célok mellett, mint a futamgyőzelem és a világbajnoki cím, ezek az apró és finom belső késztetések egészítik ki, és teszik teljessé a nagy WRC mozaikot.

Minden év egy háború. Minden futam egy új hadjárat. Minden áldott nap egy újabb ütközet, és minden egyes gyorsasági szakasz egy külön párbaj a résztvevők között.

A Mexikó Rally-nak is megvan a helye ebben ebben a sorban, de nem véletlen, hogy most sokkal több szó esik a technikáról, mint a személyes motivációkról és a harc mestereiről.
A nagy meleg és az oxigénben ritkább levegő miatt nem lehet előre tudni, hogy melyik autó mire lesz majd képes. Az eddigi tapasztalatok és a technikusok becslése szerint, ezen a futamon a motorok teljesítménye minimum 20%-al lesz alacsonyabb, mint Svédországban. Egy ilyen helyzetben pár százalék különbség leküzdhetetlen szakadékot nyithat a harcoló felek között.
Ha tehát az egyik Jedi lovag kardja hosszabb lesz mint a másiké, akkor borulni fog a Csillagok háborúja forgatókönyve. Ma még senki sem tudhatja, hogy melyik epizód következik.

A Shakedown után azt mondom: a Jedi visszatér. A csata azonban csak most kezdődik, és az sem kizárt, hogy a Birodalom visszavág.

WRC2011 / Svéd Rally / Skandináv fiesta

Annál szebb, és izgalmasabb szezonkezdést nem is kívánhatna a raliért rajongó ember, mint amilyenben a múlt hétvégén volt részünk Svédországban. A 2011-es WRC szezon nyitánya, minden idők egyik legszebb és legizgalmasabb versenyként került be a históriás könyvekbe. Ennek legfőbb oka a kedvező időjárásnak és a tökéletes körülményeknek köszönhető.

Amikor szerdán délben megérkeztem Göteborgba, napos és nem különösebben hideg (-2C) idő fogadott. A verseny központja Karlstadban volt, ahova háromszáz kilométert kellett autóznom. Kezdetben csupán befagyott tavak és néhány hófolt szegélyezte az utam, azonban a célomat elérve vaskos hófalak jelezték: itt most minden rendben van, nem kell aggódni a futam miatt, mint oly gyakran az elmúlt években. Csütörtök reggel sűrű hóesésre ébredtem és az előrejelzések szerint, ez az isteni ajándék egész nap hullani fog az égből. Örömöm akkor vált teljessé, amikor a hét hátralévő napjaira mosolygós napocskák ikonjai szerepeltek a táblázatban.

Az egyik legfontosabb tényező tehát biztosan adott lesz a nagy előadáshoz. De vajon lesz-e elég látvány és izgalom? Milyenek lesznek az új technikák? Kik lesznek a főszereplők? Az új autók új erőviszonyokat is hoznak, vagy minden marad a régiben, és Loeb akkor is világbajnok lesz, ha egy pótos IFA volánja mögé ültetik? Az autókkal kapcsolatos kérdésekre viszonylag gyors választ kaphattunk a teszten. A kis lódarazsak mérgesen zümmögtek az erdőben, de a korábbi WRC-hez képest megszűnt a mélyről jövő, nyomatékos brummogás, és az új autók a Super2000-es, valamint a Super1600-as motorok zenei világához kerültek közelebb. A kisebb hengerűrtartalom (2000 helyett 1600) és a magasabb fordulatszám miatt, az új hangzás egy oktávval feljebb került. Ha osztályozni kellene, akkor egy gyenge négyest tudnék felajánlani az új WRC nyújtotta akusztikai élményre. Ez nem tekintendő rossz jegynek, hiszen a raliban még mindig a Gruppe B-s autók szimfóniája jelenti a mértéket.

A fülünk mellett természetesen a rali szemünkre gyakorolt hatása a legfontosabb. A sebesség nem volt lélegzetelállító, de azt se mondanám, hogy csoszogtak a srácok. Itt azért szigorúbban osztályoznék mint a hang tekintetében, és csupán egy kövér hármast kanyaríntanék a bizonyítványba. A csúcskategória masináinak szemmel láthatóan gyorsabbnak kellene lenniük mint a Super2000-es gépeknek, ehhez képest a két legjobb Super2000-es (Sandell, Brynildsen) rendre oda tudott érni a csúcs WRC-k közé... Következzék a látvány, amire ismét jó jegyet osztanék, ugyanis ebben nem maradt hiányérzetem. Az új autókkal csak azok lehettek gyorsak, akik végig a gázon állva, a lehető legmagasabb fordulatszámon autóztak. Nem lehetett másképp, mert az autó és a technika csak ebben az esetben nyújtotta az elvárható maximumot. A beszüntetett központi elektronikus differenciálmű pedig egy teljesen új vezetési stílust igényelt. Az új szabályok szerint épített autók számomra a legfontosabb változást azzal hozták, hogy a jó féktáv, majd íven elfordulás és nyomatékból nyílegyenesen kigyorsítás kora véget ért. Sebastien Loeb-nek ugyanúgy meg kellett cibálnia és keresztbe kellett fordítania az autóját 5-6. sebességi fokozatban, mint a skandinávoknak. Ez tehát igazán örvendetes változás a korábbiakhoz képest! Aki gyorsan akar menni, annak nagy sebességgel és agresszívan kell támadnia a kanyarokat, mert különben elvész a lendület és a következő métereken arra megy el az energia, hogy visszanyerd a sebességet. Ezt pedig a stopper nem fogja megbocsátani.

Apropó 6. fokozat! Az új autókkal a versenyzők számára sokkal melósabb lett a vezetés, mint korábban. Gondoljunk csak bele, hogy a Peugeot 307 WRC csupán négy fokozatú váltóval volt ellátva. Azt pedig már csak érdekességképpen jegyezném meg, hogy ennek a motornak a tervezője, alapvetően három fokozatú váltóra tervezte az egész konstrukciót... Az új és a régi WRC-k nyomatékgörbéje igazán beszédes grafikon lehet azok számára, akik értenek hozzá. A hang, a sebesség és a látvány tekintetében tehát katarzisról semmiképpen sem beszélhetünk, de jelentem azok a félelmek sem váltak valóra, amelyek az új szabály miatt hatalmasodtak el a ralit szerető és féltő szurkolókon. A WRC köszöni szépen jól van, életben van, és ezekkel a szabályokkal is sok-sok örömet fog okozni mindenkinek.

Amiben persze azoknak is nagy szerepük lesz, akik ezeket a gépeket irányítják. Azt gondolom, hogy ez egy sokkal érdekesebb oldala az éremnek, mint maga a technika. Az első futamon látottak és hallottak alapján, szent meggyőződésem, hogy a 2011-es esztendő, nem elsősorban a technikáról, és az új autókról fog szólni. A Citroën és a Ford véghezvitte azt a bravúrt, hogy két olyan masinát alkotottak, amelyeknek egyetlen egyforma csavarja sincs, mégis a végeredmény tekintetében szinte teljesen egyforma eszközök születtek. Ez a legfontosabb feltétele annak, hogy a srácok csak egymásra és az órára tudjanak koncentrálni.

Ez az év úgy gondolom, hogy fenekestül fogja felkavarni az elmúlt hét évben alig-alig fodrozódó állóvizet. Loeb uralkodásának hét esztendejében, olyan feszültségek keletkeztek a felszín alatt, amelyek úgy gondolom, hogy ebben az évben fognak elementáris erővel a felszínre törni.

Az egyik ilyen feszültséggel teli pont a Ford csapat főhadiszállásán van, ahol Latvala és Hirvonen türelmi ideje lassan lejár. Ha a két kedves-aranyos-ügyes finn srác, idén nem rak össze legalább egy világbajnoki címet, akkor ezt a párost szét fogják robbantani.

A gyári csapat mellett készülődik egy másik fiatal, és mindenre elszánt tengely, melynek a norvég Mads Ostberg és a svéd P-G. Andersson a legerősebb pontjai. Ők ketten, már Svédországban is bizonyították, hogy elég gyorsak bárkihez is viszonyítjuk őket (az első napon egy kivételével minden gyorsasági szakaszt ők ketten nyertek).

Loeb-re nézve azonban úgy gondolom, hogy legalább ennyire veszélyesek azok az elfojtott erők, amik a közvetlen közelében feszülnek.

Petter Solberg és Sebastien Ogier személyében két olyan ellenféllel kell szembenéznie, akikkel ugyan egy szekértáborban van, de ez nem sok védelmet jelent a számára. Sőt! A Citroën DS3 minden porcikája új homologizáció, tehát a két srác is ugyanazzal a friss technikával rendelkezik mint ő.

Solberg és Ogier fejében komoly tervek vannak: Mindketten le akarják győzni a bajnokot.  Solberg úgy gondolja, hogy erre most azért van jobb esélye, mint az elmúlt években, mert a technikai feltételek teljesen kiegyenlítődtek. Érzi ő is, hogy ez lesz pályafutása talán utolsó nagy lehetősége, hogy Loeb tyúkszemére lépjen. És végül, de nem utolsó sorban, itt van Sebastien Ogier, akinek az ambíciói és a motivációi talán a legveszélyesebbek Sebastien Loeb szempontjából. A verseny után sikerült egy kis beszélgetésre időt szakítanom néhány francia újságíró barátommal. Megemlítettem nekik, hogy Loeb milyen nehezen viselete az utolsó szakasz céljában, hogy az extra 3 pontért folyó küzdelemben (Power stage) éppen Ogier volt gyorsabb nála. Erre ők kicsit beavattak mi rejtőzik Seb-2 fejében. Ogier magasról tesz a Fordra, Hirvonenre és Latvalára. Persze szeretne előttük végezni, de ennél sokkal fontosabb számára, hogy Loeb skalpját még az előtt begyűjtse, hogy a legenda visszavonulna. Ogier pontosan tudja, hogy a következő tíz évben még bőven lesz alkalma és lehetősége a világbajnoki címért harcolni. Ha azonban a hétszeres világbajnokot szeretné elkapni, akkor nincs mire várnia. Itt és most kell megmutatnia, hogy képes arra, amire eddig senki más nem volt a világon. És végül nézzük a WRC alfa hímjét, vajon mit tartogat számára 2011? Svédországban a kedvezőtlen rajtpozíció sok-sok másodperc hátrányt jelentett számára az első napon, majd több defekt is drága időveszteséget okozott neki. Mindez azt vonta magával, hogy Daniel Elenának a Super2000-es autók időeredményeit kellett böngésznie a szakaszok céljában... Mi ez, ha nem övön aluli szituáció?

De mi szükség volt erre? Loeb miért nem jelentette be tavaly a francia futam céldobogóján, hogy ennyi és nincs tovább? Én a helyében már az utolsó két futamra sem mentem volna el, hiszen azt amit elért, már senki nem veheti el tőle. Azt az ünneplést, amit egész Franciaország rendezett a tiszteletére, nem hinném, hogy meg lehet ismételni. Akkor miért? Miért van még mindig itt? Miért lesz jobb úgy abbahagyni a versenyzést, hogy valaki majd kaján vigyorral locsolja az arcába a győztesnek járó pezsgőt, és neki mindehhez modorosan asszisztálnia kell? Elég ha kap még két szerencsétlen defektet ebben az évben és a pályafutása végére nem felkiáltójel, hanem egy nagy tintafolt kerül...

Az első futam utolsó méterein, amikor az autóját nem tudta beindítani, Solberg úriember módjára segítette ki a bajból. A folytatásban azonban csak magára számíthat. Nem tenném fel rá a pénzem...

WRC2011 / Svéd Rally / Sziasztok srácok :)

Mint tudjuk, a múltban történt dolgok fölött nincs sok értelme azon elmélkedni, mi lett volna ha... Ezzel szemben miért ne kezdhetnénk úgy az évet, hogy felteszünk egy sor kérdést, ami úgy kezdődik: mi lenne ha...? Persze megvan rá az esély, hogy felvetéseink és találgatásaink zsákutcákba vezetnek, és az idő múlásával nevetségessé válunk. Ez benne van a pakliban. Idén azonban új szabályok szerint folyik majd a játék, és a csillagok sem ugyanúgy állnak mint egy évvel ezelőtt. A stopper pár óra múlva indul. Biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan sok millió szurkoló fejében cikáznak a gondolatok arról, hogy mit hoz a holnap. Biztosat senki nem tud, de mi lenne ha...?

...megint Loeb?

A Citroennél semmi különös, hiszen számukra ez lenne a természetes. A WRC-ben immár hét éve van új világrend érvényben, és a dicső uralkodó nem tűnik különösebben fáradtnak vagy gyengének. A francia rali-birodalom virágkorát éli, de ne feldjük: a Római Birodalom uralma is véget ért egyszer. A kérdés csak az, hogy ebben az esetben külső vagy belső hatások tesznek majd pontot egy korszak végére. Mindkettőre látok reális esélyt. Ha a történelmi hasonlat mentén haladunk tovább, akkor a Ford megerősített és a Fiestávak újrafelfegyverzett egységei jelentik a közvetlen külső veszélyt. A baj csupán az, hogy a két vitéz, Latvala és Hirvonen még egyetlen idényben sem tudtak egyformán jól teljesíteni. Ha a két srác idén sem alkot maradandót, fogadni mernék, hogy az egyiküket kihajítják a vártoronyból.

Ezzel párhuzamosan Dani Sordo is feni a fogát korábbi gazdájának babérkoszorújára. A franciáknál kegyvesztett hispán, angol szövetségest talált tervei eléréséhez, de idén még biztosan nem rombolhatja porig Párizst. Túl karcsú az a terv, amivel a MINI 2011-ben hadat üzent a két nagyhatalomnak. Van azonban egy mese, melynek a főszereplője a nyúl. Ebben az eposzban a nagy veszély csörtet és csahol (a kutya), de a még nagyobb, nesztelen és lapul (a kígyó)... Ha a Prodrive jó autót tesz Sordo alá, a srác bárkibe belemarhat az ellenfelek közül. Menjünk tovább, és nézzük mi lenne ha...?

...nem Loeb!

Például azért, mert Párizsban kitör a forradalom, Sebastien Ogier kardot ránt, lecsap, és a király feje a porba hull... Nem lesz szép halál az egyszer biztos. Ha ez a forgatókönyv megvalósul, akkor biztos vagyok benne, hogy egy hamisítatlan, szélesvásznú Hollywood-i mozi tárul majd elénk. Arra külön kiváncsi leszek, hogy Olivier Quesnel, a Citroen csapat vezetője hogy dirigálja le a forgatást. Ha én lennék a helyében akkor jönne a függöny, amikor Loeb megkérdezi Ogier-t: Te is fiam, Brutus?

Apropó Hollywood! Ti mit gondoltok Mr. Hollywoodról? Szerintem Petter Solberg simán összekeverhet mindent! Mert ha nem most, akkor soha! Alighanem ezzel tisztában van ő maga is.

Az elmémből áramló katyvasznak itt vetnék véget, mert nem szeretnék a WRC-ből átkerülni a sci-fi kategóriába. Megpróbálok inkább pár használható képet csinálni Nektek, a Ford esti rendezvényén.

Ne aggódjatok, ahhoz már nem írok ilyen beteg kommentet! Csak legyen mit feltölteni :)