WRC2008 - Jordan Rally/17 Egy fantasztikus nap krónikája - 7 

Elpöcsöltem az időt! Hasznosan ugyan, de elpöcsöltem... Rohanás! A következő szakasz pár perc múlva indul! Nyomtam a gázt és fürkésztem az út jobb oldalán (reggel a baloldalon volt:-) kanyargó gyorsaságit. Eldöntöttem, hogy ahhoz a sziklás részhez fogok visszamenni, ami mellett reggel elsuhantam, és nagyon megfogott.

Még mielőtt azt a helyet elértem volna, egy ugrató-gyanús dombocskára lettem figyelmes. Fék! Ledobtam az autót és kamerák nélkül felszaladtam harminc métert az úttól, hogy közelebbről szemügyre vegyem. Nem rossz, de most nem kell nekem ugrató. Vissza a kocsiba, majd két kilométer után megérkeztem a szikláimhoz. A szakasz párhuzamosan futott az országúttal, de a kettőt egy kb. 80-100m mély szakadékszerű árok választotta el. Nem lehetett közel menni, de pont ez volt benne a jó. Az úttól és az akciótól való leküzdhetetlen távolság a szokásostól eltérő beállításokra és kompozícióra kényszerített. Szeretem a kihívásokat... Az első autó már a gyorson...

Közelebb voltam a célhoz, mint a rajthoz. Talán egy-két percem lehet, hogy megtaláljam a helyem. Egyik gép a nyakamban a másik a vállamon, én pedig igyekeztem úgy mozogni a meredek sziklákon, hogy ne zúzzam össze magam. Lenyűgözött a hely! Csupán száz méterre voltam az országúttól, de sehol egy ember és ami még fontosabb: sehol egy fotós. A mögöttem tornyosuló sziklafal elnyelte az út zaját. Teljesen egyedül voltam. A lábam előtt a szakadék, szemben velem pedig a gyorsasági szakasz. Az út melletti mélység és a sziklák gyönyörű rajzolata lesz a témám. Kattintottam néhány próbát, de nem igazán tetszett. Egy apró felhő takarta el a napot és nem jöttek elő a kövek meleg, narancsos színei. Tekintetem az égre szegeztem. Uuuram! Hahó! Távolítsd el onnan azt a felhőcskét! Amikor Sordo felbukkant már sütött a nap. Úgy látszik ez tényleg egy ilyen nap... :-)

Miután a C4 elment kicsit feljebb kapaszkodtam, hogy a következő képeken az autók kerekei is jobban látszanak. Az úthoz képest a távolságom szinte ugyanaz maradt, az objektívet sem cseréltem le, mégis pár lépéssel elég nagyot tudtam változtatni a kompozíción. Még a távolban hullámzó hegyek is előbújtak és segítettek abban, hogy a képek mélységben is jobban tagolódjanak.

Az első néhány autó után indulnom kellett volna, hogy elkapjam a srácokat a következő szakaszon, de Gallit és Anderssont mindenképpen meg kellett várnom. Elkezdtem játszani a távolsággal, a zársebességgel és horizontális dőlésszöggel. Nem bántam meg. Minden kép másmilyen lett... Az SX4 után visszamásztam az autómhoz és nyargaltam tovább.

A reggeli púp környékén volt esélyem újra elcsípni a mezőnyt. Sokkal többen nézték a versenyt az útról, mint az első körben. Többek között Gigi Galli is! Az olasz versenyző két kilométerrel a szakasz rajtja előtt úgy állt meg a főúton frissíteni magát, hogy egy kicsit bele tudjon kukkantani a versenybe is. Amíg a navigátor a keréknyomást ellenőrizte, addig ő lelocsolta magát egy flakon vízzel és végignézte hogyan teljesít Atkinson a pályán. Dehogy mentem a lenti kanyar közelébe! Lekattintottam ahogy Gigi hűsíti magát, majd megálltam mögötte és megörökítettem, ahogy Atkinsont követi a tekintetével.

Ez volt aztán az igazán szokatlan és érdekes nézőpont! Remek! Gyerünk tovább, mert az utolsó szakaszon elég sokat kell gyalogolni a parkolótól addig a kanyarig, amit a távolban kinéztem magamnak.

A főúton egy katonai ellenőrzőpontig kellett elérnem, ahonnan jobbra volt a gyorsasági. Az úton keresztbe álló őrbódékat messziről felismertem, de a vörös figyelmeztető táblát ahol el kellett kanyarodnom, csak az utolsó pillanatban vettem észre. Hogy miért? Mert egy futballcsapat gatyáival volt teleaggatva!!!

Itt jegyezném meg, hogy Maradona szelleme kísértett a helyszínen. A teljes csapatra való garnitúrában mindössze egyetlen 9-es és 11-es számú mez volt. A többi mind 10-es! :-) Nem láttam őket játszani, de biztos jó kis csapat lehetett!!! :-)

Gyerünk tovább! A szakasz közelébe érve, miután lehajtottam a főútról egy poros kis ösvényt kellett követnem. Nem messze tőlem, egy birkanyáj hömpölygött. A gazdák egy fa árnyékában hűsöltek. Intettem nekik mire ők visszaintegettek és nagyokat kurjantottak. Megálltam. Nyakamba vettem a gépemet és egy kicsit elidőztem velük. Hárman voltak.

Kedvesek és barátságosak voltak és természetesen én is velük, de amikor indulni akartam az egyikük komolyra váltott és jelezte, hogy igazán megtámaszthatnám pár dinárral, mert az elkészített képekért illene fizetnem. Húszat mondott... Ötöt kapott. Amikor kezet fogtunk én még mindig mosolyogtam, de finoman megszorítottam a jobbját, hogy érezze a határozottságom és azt, hogy nincs tovább alku. Egy fél fejjel alacsonyabb volt nálam, de éberebb lettem. Mélyen a szemébe néztem miközben szorítottam az ujjait. Addig fogtam a kezét, amíg el nem mosolyodott. Elengedtük egymást és elköszöntem. Még csak az kellett volna, hogy itt becsípődjek...

Azóta sem tudom eldönteni, hogy ez igazi veszély volt vagy sem. Most már mindegy. Mentem tovább, azzal a céllal, hogy felteszem a koronát erre a kivételes napra. Volt már tájképem, hangulatom, szurkolóm, rendőröm, portrém, tengerem, tevém... Amit csak akarsz! Amiért viszont most igyekeztem az nem más, mint a raliversenyek sava és borsa. Az akció. Nem csalódtam. Remélem Ti sem fogtok!