"Monte" by night

Az első Monte Carlo Rally amit a helyszínen láthattam 1999-ben volt. A második nap vége elég mélyen belecsúszott az éjszakába, még este 11-kor is erőlködött néhány Fiat Seicento a pályán. Egy bekötő úton jutottunk el a Loda-Luceram szakasz közelébe, bár a közel szó nem igazán helytálló, hiszen több mint négy kilométert kellett gyalogolnunk. 

Éjfél után ültünk be az autónkba, de még több, mint egy órát kellett várni, mire a sor megmozdult és vánszorogni kezdett. A szállásunk Nizzában volt, aminek látni lehetett a távolban derengő fényeit, de a minket elválasztó 40 kilométeres távolságról egy könyv jutott az eszembe, Cornelius Ryan: A híd túl messze van... Sorra vettem a lehetőségeinket és elkezdtem számolgatni. Az út lefelé minimum 1,5 óra és reggel 7-re ugyanide kellene visszajönni... Nem kellett nagy matematikusnak lennem ahhoz, hogy rájöjjek, ha ma éjjel szeretnénk aludni valamicskét akkor a legjobb lesz, ha eldöntjük az üléseket... Persze nem voltunk ezzel egyedül, több ezer ember maradt a hegyekben.

Tábortüzek kígyóztak kilométereken keresztük a parkoló és a lakóautók között. Séta közben fültanúi lehettünk, hogy a hosszan elnyúló táborban, Európa számos nyelvén folyt a diskurzus az emberek között. Finnek, csehek, belgák, spanyolok és olaszok vegyültek a franciákkal. Mindenki kontaktolt mindenkivel, melynek során néhány egyszerű üzlet is bonyolódott. Ez jellemzően cserélgetés volt, aminek az alapját rendszerint alkohol és néhány ilyen-olyan kolbász képezte, de édességben és ropogtatnivalóban sem volt hiány. Ételt, italt és jókedvet tehát már nem kellett hozni a hegyekbe. 

Hosszú éjszaka volt. Nem túl komfortos és nem igazán elegáns, mégis különleges. Meglehetősen furcsán néztek ránk azok, akik reggel Nizza felől érkeztek teli hassal, tisztán, frissen és kipihenten. Ők ugyanis nem láttak mást, mint az éjszaka torz emlékeit. Ameddig a szem ellátott, gyűrött kócos emberek rázták pokrócaikat és hajtogatták hálózsákjaikat. Voltak akik sziszegve nyújtóztatták ki elgémberedett végtagjaikat, mások a másnaposságukat kezelgették ásványvizes palackokból. 

Azóta jónéhány esztendő eltelt és idén a 10. Monte Carlo Rally következik a sorban. Ma már én is azokhoz tartozom, akik reggel érkeznek Nizza felől két croisanttal és egy capuccinóval a gyomrukban. Amikor azonban elhaladok a bekötő utakon hosszan elnyúló karavánok előtt, mindig eszembe jut a kócos emberekről az az éjszaka, amit együtt töltöttem velük. Talán nem véletlen, hogy pont ez rögzült bennem ilyen mélyen, és a többire csak jóval halványabban emlékszem.