WRC2008 - Jordan Rally/13 Egy fantasztikus nap krónikája-2

A verseny központja és a sajtóiroda a Holt-tenger partján található vadonatúj komplexumokban kapott helyet. Pár száz méterrel arrébb egy magaslaton, a szervizpark sátrai úgy tarkállottak, mint valami középkori sereg színes tábora.

A szállásom innen 50 kilométerre volt Ammanban. A két pontot egy jó minőségű, de veszélyes két sávos út kötötte össze . Ez az aszfaltcsík azért érdemel külön említést, mert naponta minimum kétszer oda-vissza végigsöpörtem rajta és az ott tartózkodásom egyik legveszélyesebb részét jelentette.

Először nézzük milyen, ha Ammanból indulunk el a Holt-tenger felé. Egy nagy lejtő. Jordánia fővárosa 900 méterrel a tengerszint felett található, az úti célunk pedig kb. 400 méterrel a tengerszint alatt! A road tehát végig lejt, hol jobban hol kevésbé. Ha a várost elhagyod és kidobod üresbe az autó sebességváltóját majdnem a vízig gurulhatsz. Azért erre senkit sem biztatnék... Többek között azért, mert folyamatosan résen kell lenni. A kanyarok kellemesen szét vannak szórva és nem életveszélyesek, de néhányat érdemes megtisztelni közülük. A baj nem itt van. A legkomolyabb gondot a jelentős forgalom okozza, mert ez a szakasz nagyon fontos kereskedelmi és szállítási útvonal egyrészt Izrael és a Gáza övezet felé, másrészt az országon belül, Petra és a Vörös-tenger irányába. A helyszínkép akkor válna teljessé, ha el tudnám mondani, hányféle szállítójármű küszködik rajta, akár lefelé akár felfelé. A kamionoktól kezdve, a hatalmas kövekkel és murvával megrakott billencseken át, egészen a zöldséggel és gyümölccsel valószínűtlen mértékig felpúpozott apró kis furgonokig tart a sor.

Ennek a változatos járműparknak a műszaki állapota rejti az igazi rizikót. Egyik éjjel például úgy érkeztem meg 150-el egy 30-al araszoló paradicsomszállító mögé, hogy csak az utolsó pillanatban vettem észre, mert csakúgy mint az út, ez sem volt kivilágítva... A több mint 100km/h sebességkülönbség nem éppen ideális...

Ezt a kis bevezetőt azért tartottam fontosnak, mert egy kis elalvással és rohanással indult a nap. Ennek ellenére elérhettem volna még az első szakaszt is, de félúton beleszaladtam egy lézeres mérésbe 140-el a 90-es szakaszon... A dolognak nem lett semmilyen következménye, mert amikor meglátták, hogy fotós vagyok és a ralira igyekszem, a katonák csak annyit mondtak, hogy minden rendben. Ezt a nagyvonalú magatartás nem arra buzdított, hogy féktelenné váljak, hanem inkább egy figyelmeztető jelnek vettem, lelassítottam és a második szakasz mellett döntöttem.

A két pálya nagyon közel volt egymáshoz és éppen ennek a főútnak a két oldalán kanyargott. Ez azért volt szerencsés, mert a gyorsasági szakaszokból több kilométeres részeket beláttam így lehetőségem nyílt az úton haladva kiválasztani mit is szeretnék fotózni. Amikor azt a jellegzetes púpot észrevettem, aminek az alja egy szűk, sziklába vájt kanyonban végződött, tudtam, hogy nem kell tovább keresgélnem.

Leparkoltam, majd a két gépet magamhoz vettem és leereszkedtem a sziklákon a kanyonban található kanyarhoz. Az egyik fényképezőn egy 80-200 teleobjektív lógott a másikon pedig egy 17-35 himbálózott. A telével behoztam a púpot olyan közelre ahogy csak lehetett és a domb ívét úgy helyeztem el, hogy a kereső két alsó sarkából induljon és az autó majd középen legyen az úttal együtt. A kis objektívet pedig az alattam húzódó kanyarra állítottam be. Az autófókuszt mind a két esetben kikapcsoltam miután az élességet beállítottam arra a pontra ahova az autót vártam.

Amikor Sordo elrajtolt egy hegygerincen közeledett a púp felé és látszott mellette egy helikopter is. A púp fölött először a helikopter jelent meg a jobb oldalon, de az autó még sehol. Jó lenne, ha nem mennél ki a képből! - kérleltem a helikopter pilótáját. Ekkor a gép elkezdett jobbra távolodni, de a Citroën még mindig sehol... Feladtam az eredeti kompozíciót és a legszűkebb 200-as képkivágást 80-ra módosítottam. Az élességpont ezzel nem változott, maradt a púp teteje, de már nem az utat figyeltem. A helikoptert a kép jobb oldalán tartva az utat áttettem a kép bal oldalára. Az autó felbukkant a bal oldalon, a távolodó helikopter még benne volt a jobb oldalon. Kattintottam, de még nem voltam kész. Bekapcsoltam az autófókuszt és a domboldalon is csináltam egy képet egy új beállítással. De még mindig nem voltam kész! Az exponálás után a két nyakamban lévő gépből most a másodikért nyúltam és a lábam alatt elforduló autóról egy újabb sorozat készült. Háromból három! Nem kezdődik rosszul a nap...

A három kép Dani Sordoról

A következő autóhoz (Loeb) változtatni akartam a helyemen, és mindkét gép beállításán, hogy ne ugyanolyan képet készítsek a két C4-ről. Ekkor vettem észre egy fazont aki éppen a Jordán zászlóval ügyeskedet. Na ez az! Te kellesz nekem. Odaléptem hozzá és megmutattam neki, hogy ha már be akarja lógatni a pálya fölé akkor azt úgy tegye, hogy nekem is jó legyen. Időközben Loeb felbukkant a dombon amiről a zászló projekt miatt az egyik géppel lemaradtam, de nem bántam, mert fontosabb volt, hogy ez a beállítás minél jobb legyen. Loeb elfordul, a zászló meglibben a fotós boldog, de nem maradéktalanul.

Ebből még jobbat is lehet. A következő autónál megint variáltam egy kicsit és leterítettük a zászlót a szikla tetejére úgy, hogy minél hangsúlyosabb legyen. Latvalánál már elkészítem a púpról azt a képet amit a két Citroënnél elpasszoltam és a nagylátószögű kép komponálásakor, kihagytam a Loeb-nél még a kép bal felső sarkában látható főutat, és szinte szőnyegként használom a Jordán zászlót a Ford WRC előtt.

Folytatom a mozgolódást. Hátulról is készítek néhány fotót, majd lemegyek a kanyarba. Innen a domb is más, és a kanyar is egy olyan arcát mutatja, ami nem hasonlít az előzőhöz.

Amikor az emberek mögött felbukkantak a rendőrök a lovaikkal már tudtam, hogy a JWRC autókhoz ezt a témát fogom erőltetni. Itt is ahány autó annyiféle beállítást kerestem. Ehhez az is kellett, hogy a pacikkal folyamatosan mozogjanak. Én csak arra figyeltem, hogy a hátuk mögött maradva valahova elhelyezzem őket a képre közöttem és a versenyautók között. Emellett igyekeztem olyan beállításokat keresni, ahol az út és a domborzat teremti meg az egyensúlyt és a harmóniát a képen.

Ez lenne a második gyorsasági szakasz egy kanyarjának képes krónikája az én szememen és a lencséimen keresztül.

Elégedett voltam az eredménnyel, de nekem ez volt az első gyorsaságim ezen a napon, így tehát sziklára fel! Lépjünk egy pályával tovább.