Új-Zéland Rally 2008 / 2. nap / SS8 Franklin

Az előző bejegyzésben már említettem, hogy a szendergésemnek köszönhetően Hirvonennek már csak a hangját és a porfelhőjét sikerült az emlékezetembe eltárolnom, fotót nem készítettem róla. 

Mire az autóból kiléptem és a két gépet felkaptam, már nem volt értelme kétszáz métert szaladni a kiszemelt kanyarig, a parkoló autóm mellől kaptam lencsevégre Loeb-öt. Miután Seb távozott, nyakamba vettem a gépeket és a lábaim, majd loholtam kétszáz métert. Bekapcsoltam azt a gépet is, amin a nagylátószögű optika lógott. A távolban feltűnt Latvala, viszont az elalvás miatti további szitkozódás helyett, inkább a feladatra koncentráltam és finomítottam egyet a beállításokon. 

A tájnak köszönhetően, Loeb az autó mellől sem lett rossz

Az idő nem volt kimondottan szép, sőt két órával korábban amikor leparkoltam, még igencsak borongós volt. A Shakedown után Új-Zéland ismét a szeszélyesebb és színtelenebb arcát tartotta felém. Ez itt és most azért érdemel említést, mert a helyválasztásnál mindig fontos szerepet játszik a fény. Tudtam, hogy a mai napon is csupán két szakaszt láthatok, ezért igyekeztem valami teljesen más adottságokkal rendelkező környezetet és témát választani, mint egy nappal korábban. 

Ha nincs fény, nem érdemes a tájképpel próbálkozni, ilyenkor leggyakrabban egy látványos kanyar, vagy bármilyen más akció jelentheti a megoldást. A bajom ezzel mindössze annyi volt, hogy a közel 32 kilométeres szakasznak az első két harmadáig - bármilyen hihetetlenül is hangzik - nem találam olyan pontot, ahol ilyen képeket készíthettem volna... 

Bubukálás helyett, két hasonló képnek kellett volna készülnie Hirvonenről is...

A rajt előtt a szakaszon csak a verseny menetirányával azonosan lehet közlekedni, még a fotósoknak is, ezért menet közben gyakran pillantgattam hátra, nehogy lemaradjak valami érdekességről. Ahogy fogytak a kilométerek, úgy lettem egyre nyugtalanabb és kezdtem sokkal több mindenre figyelve (nem csak az akcióra), alkalmas helyet keresni. 

Amikor a meredek, narancssárga sziklákkal szegélyezett kanyarhoz értem megálltam, és kiszálltam az autóból. A külső íven felléptem egy apró dombocskára, majd mindkét géppel kattintottam egyet-egyet. Bármennyire borult is volt az idő, a kétszáz méterrel ez előtti kanyart takaró fák formája kimondottan szép rajzolatot mutatott, és az orrom előtt lévő kanyar színei is teljesen formabontóak voltak. 

Uurmo Aava a távolban, akcióban és miközben beforog

Néhány bekezdéssel korábban említettem, hogy finomítottam a beállításokon. Megosztom Veletek, hogy mit és miért. Tegnap a lökhárító nélküli Fordos kanyarnak az iránya más volt (jobbról-balra érkeztek az autók), de a hangulata és az íve nagyon hasonlított ehhez. Ezért úgy döntöttem, hogy itt most valmi másra helyezem a hangsúlyt, hogy az anyag ne legyen túl egyhangú. Kezdtem azzal, hogy a gép zársebességét visszavettem 1s/90-re (egy expozíció a másodperc 90-ed része alatt történik). Ez egy viszonylag lassú záridőnek felel meg, ha nem követtem volna párhuzamosan a kamerával az autó mozgását, akkor minden kép életlen lett volna. Ha nagyobb záridőt választok (pl. 1s/500), akkor viszont amellett, hogy az autó éles lett volna a képen (mint tegnap), még a sziklák, a kerekek is "megfagytak" volna. Így viszont, mivel az autó mozgását képes voltam tökéletesen lekövetni miközben exponáltam, az autó éles lett, de a kövek repültek, a kerekek forogtak és az előtér valamint a gyönyörű narancssárga háttér is elmosódott. Ezzel a technikával sikerült elérnem, hogy a képen zajló mozgás dinamikus, és a téma - az élessége miatt - kiugrik az élettelen elő és háttérből, vagyis ennek köszönhetően még hangsúlyosabbá vált. 

A Wilsonról készült képen, már technikailag és kompozícióban is minden a helyén van, Gardemeisternél pedig a nagy optikát használtam, ami jelen esetben jó döntésnek bizonyult, mert a finn versenyző egy kis akcióval hálálta meg

Miután este megnézegettem a notebook-on is a képeket, elégedetten dőltem hátra. Mikko-t ugyan elpasszoltam, és félig-meddig Loeb-öt is, ami miatt a hiányérztem megmaradt. De a többieknél beigazolódott, hogy jól sikerült a tudatos helyszínválasztás. A bocis képekről nem is beszélve... Ahhoz elismerem szerencse is kellett. De a többit nem a szél hordta össze. Legalábbis szerintem...