WRC2009 / Rally Norway / Erdő széli mese 2.
 

Ritka, hogy egy versenyről olyan sok bejegyzéssel állok elő, mint most.      A helyzet az, hogy tobzódom a képekben és az élményekben és legszívesebben mindent elmondanék és megmutatnék. :) Van, aki sok képet szeretne látni, másokat a versenyzők kulisszatitkai érdekelnek, és akadnak szép számmal, akik a fotózáshoz szeretnének tanácsokat kapni. Nem görcsölök ezen, de jó lenne mindenkinek megfelelni és szinte mindent átadni abból ami bennem van:) Persze tudom, hogy ez badarság, de azért még vannak amikre sort szeretnék keríteni. Ilyen például Az erdő széli mese folytatása. 

Sok fotós azért van nehéz helyzetben, mert amikor ügynökségeknek kell anyagot készíteni, akkor az egyfajta kötöttséget és nyomást jelent. Egészen egyszerűen vannak olyan típusú képek, amiket el kell készíteniük, mert ezekhez van mindenki hozzászokva és ezeket használják az újságok. A másik ami fontos elvárás, hogy minden nap legalább kettő, de inkább három különböző képet kell küldeni a legjobbakról. Ezt az utolsó feladatot akkor lehet a legkönnybben teljesíteni, ha három különböző szakaszt bele tudsz sűríteni a napodba. Néhány évvel ezelőtt (Portugália 2000) volt rá példa, hogy az utolsó napon háromból három szakaszt láthattunk. Akadt olyan is, amikor Új-Zélandon nyolc szakaszból hatot be lehetett tervezni a programba. Ehhez persze időnként kapkodni kellett magunkat, hogy egyik helyről a másikra odaérjünk. Ma viszont erre már a rendezők lehetőséget sem nagyon adnak, mert szándékosan alakítják úgy a napi programot, hogy ne legyen nagy jövés-menés a gyorsaságik között. Manapság ha jót és különlegeset akarsz, kettőnél több gyorsot nem tervezel be egy napra... A lehetőségek tehát jelentősen beszűkültek, viszont az elvárások nem nagyon csökkentek.

Ezt a helyzetet még tovább bonyolítja, amikor két nagy, és igényes ügynökségnek dolgozol egyszerre, és mindkettő figyeli a másikat... Nem küldhetsz jobb anyagot ide mint oda, és azt is elfelejtheted, hogy mindkét helyre ugyanazt a képet küldöd. Not easy... Amióta ilyen dolgokra is figyelnem kell, elég sokat változott az, ahogy dolgozom. Sokkal komplexebb és mozgékonyabb vagyok, mint korábban. Egyrészt igyekszem minden nap legalább egy olyan helyet keresni, ahol egymáshoz közel több különböző téma is fotózható, másrészt pedig folyamatosan két gép van a kezemben, amikkel egyszerre dolgozom. Ezt most nem lenne könnyű elmagyarázni, hogyan csinálom, ezért inkább lássuk mi az eredménye a gyakorlatban.

A gyorsasági szakasz ugyanaz ahol Mikko az oldalablakon pislogott kifelé. Loeb-nél nem a hófalra támasztás volt a lényeg, hanem ahogy kijön a fák közül az árnyékból a fényre. Jobb kezemben az egyik géppel (80-200mm optikával) a fény és az árnyék határára fókuszáltam. Miután ez megvolt, az autó megtett harminc métert, majd beterített hóval. Mellettem egy zászló volt leszúrva, és a nap már igen alacsonyan járt. A második gépemet (17-35mm objektívvell) a bal kezemben tartva a távolódó autó után fordultam majd katt, katt, katt. Egy lépést sem tettem és két teljesen különböző kép készült.

De mindez még nem elég, mert az nem igazán jó, ha pl. Loeb és Sordo ugyanott van elkapva. Ezért az első két autó után (Loeb, Hirvonen), futásnak eredtem a térdig érő hóban. Mire két perc múlva Latvala megérkezett, én már kétszáz méterrel lejjebb álltam egy hosszú, gyors balosban. A fiatal finn egy hatalmas akciót mutatott be, szétrombolva a külső íven a hófalat. Úsztam a boldogságban! Tartott ez mindaddig amíg a képeket meg nem néztem a fényképező hátsó LCD monitorján... Minden kocka életlen lett, mert a sprint végén arra a gépre tettem fel a teleobjektívet (300mm), amin az autófókusz ki volt kapcsolva. A zászlós képeket anélkül készítettem... Sordo, Novikov és Ogier szintén odatette magát a hófalra, de ennek már nem tudtam anyira örülni miután Latvalát eltoltam. Ogier-ről viszont, amikor felbukkant az erdő szélén sikerült egy tábortüzes képet készítenem, mert pár pillanattal azelőtt locsoltak egy kis benzint a srácok a tűzre.

Villanások, másodpercek és apróságok. Ez a nagyszerű abban amit csinálok. Soha egyetlen pillanatra sem lankadhat a figyelem, folyamatosan gondolkodni koncentrálni és cselekedni kell. Lehetőleg a megfelelő sorrendben... :)