WRC2008 - Rally Argentina/8 - Így készült 2

Első nap/1

Rossz alvásomból rossz álom riasztott, mely egy mozdulattal tépte szét az ébrenlétet az öntudatlanságtól elválasztó függönyt. Az arcom fölé hajló éjjeli lámpa fénye és az ijedtség gyorsította fel visszatérésem a való világba. A riadalmat az okozta, hogy a dimenziók közül térben már el tudtam magam helyezni, viszont időben még nem. A redőny lent, nulla természetes fény. Vajon elaludtam? Kezdtem nagyon utálni magam, mert nem ez lenne az első eset... Se óra se telefon, ezért a TV-t kapcsolgatva próbáltam megtudni hogy állok. Négy harminc. Remek! Két és fél órát aludtam. Fáj a nyakam és fáradtabbnak érzem magam mint lefekvés előtt. Az első gyors (La Cumbre - Agua de Oro) 7.45-kor rajtol hetven kilométerre innen. Vonzott az ágy... Akár még aludhatnék is egy kicsit:-) Richárd! Szóltam magamra, magamban. Nem hülyéskedheted el a dolgot! Győzött a jobbik énem, így a rosszalkodás (szundikálás) helyett, inkább a zuhanyt választottam.

Az étkezőben egy ismerős arc széles mosollyal köszönt rám. A szálloda egyik alkalmazottja felismert, pedig négy éve nem jártam erre... Kotorászok az emlékeimben és feldereng, hogy egy naptárt vagy könyvet adtam anno ajándékba ennek a srácnak, aki imádja ugyan a ralit, de a munkája miatt még soha nem látta élőben... Juice, gyümölcs, croissant, és végül még egy tejeskávé is lecsúszik a torkomon. Még egy perc rendrakás a fejemben és kezdődik az első nap. Hosszú lesz. Még el sem indultam, de már dög fáradt vagyok...
Lássuk a tervet! Minden napra indulás előtt az időtábla és a helyszínek kombinációjából kell egy olyan programot kialakítani, amiből a lehetőségeidhez képest a legtöbbet tudod majd kihozni. Az első nap 9 gyorsasági várt a versenyzőkre, ebből helikopter nélkül a közutakon maximum négyet (1-4 és 5-8) lehetett célul tűzni.

A pályák felé szinte csak egyetlen út, a 38-as számú vezetett. Több okom is van rá, hogy ne szeressem, de tiszteljem. Egyrészt ritmustalanul kanyargós, másrészt aki először jár rajta, annak szintben is folyamatosan tartogat valami meglepetést. Azokon a településeken amiken keresztül halad nagyon lelassítják a tempót, ezért a ködös, párás és sötét reggeleken számos türelmetlen szurkolót láttam már az árokban vagy a mentőautó fénye mellett. Ezért erre a hetven kilométerre nyugodtan be lehet tervezni két óra menetidőt. Még akkor is, ha pár évvel ezelőtt volt egy elalvásom, melyből az ébredést követően egy abnormális síkfutás kerekedett. Azon a beteg reggelen negyven perc alatt hagytam magam mögött a távot, sok-sok autót, piros lámpát, és veszélyes előzést. És majdnem a fogamat is... Erre már nincs szükségem, ezért 5.30-kor meglódulok. Szerencsére nincs nagy forgalom és nyugodt tempóban is jól lehet haladni. A sötétben előttem haladó lámpája egyszerűvé teszi a tájékozódást. Száraz az út, de csillagot nem látok. Vajon milyenek lesznek a fények mire odaérek? A vezetésről elkalandoznak a gondolataim és számolgatok. A nap 7.30 körül kel, elvileg tehát van esély valami érdekességre az első szakaszon. A gyors elég magasról (1447m) rajtol fent a hegyekben La Cumbre fölött. Jó lenne legkésőbb 7.10-re odaérni, mert majdnem az időbeíróig be tudok menni, de onnan kb. két kilométert kell majd gyalogolni addig a kanyarig, amit elterveztem. Ott egyébként 2000-ben voltam utoljára, amikor Freddy Loix kishijján rámborult a piros Mitsubishivel... Tíz kilométerrel La Cumbre előtt elered az eső. Felpillantottam az égre. Köszönöm Uram!

A városhoz érve még hét kilométer van előttem ami etap is egyben, de ez már földút. Óriási a sár. Köd, pára és eső minden mennyiségben a nap viszont sehol... Várok 15 percet, de minden változatlan. Most már csak futva érnék fel a kanyarhoz, de minek? Csak azért törjem magam és vakuzgassak, hogy mindenkiről legyen egy olyan képem amit nem fogok szeretni? Ezt nem érzem. Első szakasz bukó... A másodiknak a célja mindössze 1 kilométerre van innen, de tudom, hogy ott semmi sincs az utolsó három kilométeren. És itt még egy óra múlva sem lesz fény! Ülnek a felhők a hegyeken. Túl magasan vagyunk.

A hegyekben még mindig cudar az idő, de lent már látni a napot :-)

Majdnem ezer méterrel lejjebb, és 25 kilométerre innen vár a 4-es gyors (San Marcos - Charbonier), ami egy igazi klasszikus itt Argentínában. Az út jobb oldalát tó szegélyezi, balra sziklák, a sziklákon pedig sok-sok ember. A rajtig (10.16h) még van három órám. Reméltem addig javul valamicskét az idő és lesz némi fény. Ha nem akkor sincs mese, most már elő kell venni a gépet! Ismerek néhány látványos kanyart, érdekes ugratót, és ott vannak a sziklák az emberekkel. Na meg a tó! Amit 2000 óta rendszeresen felkeresek, de aminek eddig csupán egyszer (2004-ben) láttam csillogni a vizét a napsütésben. Sajna az nem versenyen volt, hanem két nappal korábban, amikor bejártam a pályákat...

Egy kis nyugtalanságnak és kitartásnak köszönhetem, hogy rátaláltam erre a tócsára

Tíz kilométerre La Cumbre után elállt az eső. Az országútról lekanyarodva még két kilométert kellett megtenni földúton a rajtig. Az idő egyáltalán nem tűnt borzasztónak, víznek és sárnak nyoma sem volt. Porzott utánam az út. Két órával a rajt előtt elhagytam az autót és gyalogolni kezdtem. Hatszáz méterrel a start után volt egy ugrató amit már fotóztam évekkel ezelőtt, ezért tudtam, hogy nagyon-nagyon jó. Biztos voltam benne, hogy azok a fotósok akik erre a szakaszra jönnek és a rajtnál parkolnak le, ennél a pontnál nem fognak tovább keresgélni. Én azért továbbsétáltam, mert egy olyan helyet szerettem volna amiben a tóból több látszik a háttérben. Még egy kilométert bandukoltam amikor egy olyan bal kanyarhoz értem aminek az íve hasonlóan az ugratóhoz egy púp tetején tört meg. Az előbbi jobb volt... Megálljak itt vagy visszamenjek? Továbbmentem. Nyolcvan méterrel feljebb újabb bal kanyar, aminek a belső ívén sziklafal emberekkel, külső ívén pedig rögtön a tó volt. Az igazi csemege viszont az a hatalmas pocsolya volt ami a kanyarban terült el.

A tó mögötti hegyeken még mindig felhők ücsörögtek, sötétbe borítva az általam kihagyott Agua de Oro felé kanyargó gyorsaságit. Ott ahol álltam viszont kisütött a nap teljessé téve a boldogságom. Ezen a helyen négy különböző kép készült (három a pocsolyáról egy pedig a nyolcvan méterre lévő kanyarról).

Izgatottan vártam a startot, ám utóbb kiderült, hogy az autók érkezése előtti másfél óra tartogatotta az igazi érdekességeket. Ezt az időt, a sziklákon ücsörgő emberek körében töltöttem el...