WRC2008 - Rally Argentína/13 Halandóból hallhatatlan 

Az ébresztőre úgy keltem, mintha a szervezetemnek nem is lenne szüksége többre, mint három és fél óra alvásra. Vége van. Ma már nem kell rohanni sehova. Reggeli közben a verseny pillanatai villantak fel előttem. Emlékezetes napok voltak felejthetetlen élményekkel. Ha majd egyszer nagypapa leszek, ilyen és ehhez hasonló sztorikról fogok mesélni a vasárnapi ebéd után azoknak, akik körülvesznek.

Gyönyörű volt a reggel. Nem először fordul elő, hogy amint vége van a ralinak kisüt a nap. Felpillantottam az égre és elmosolyodtam. Uram! Uram! Nagy Mókamester vagy!
Amikor elértem a Cordoba központját elkerülő autóutat eszembe jutott valami. Egy kép, amit az érkezésem napján pillantottam meg a robogó autóból egy ház falán. Csak egy villanás volt, de tökéletesen rögzült a tartalom. A festmény, a diadalittas Maradonát ábrázolta világbajnoki serleggel a kezében.

Mi ezt otthon nem tudjuk elképzelni, hogy ennek a népnek mit jelentett ez a pillanat és ez az apró ember. Az isteni Diego. Aki járt már errefelé az minden bizonnyal egyetért velem, hogy nincs ebben a titulusban semmi túlzás. Egy többre érdemes, de nagyon sokat szenvedett országnak hozott megváltást azzal, ahogy a világ tetejére repítette a csapatát.
Argentínát éveken keresztül átjárta a rettegés. A katonai junta uralma alatt sok-sok ember tűnt el nyomtalanul. Akit egyszer elhurcoltak az ritkán tért vissza szeretteihez. Beszélgettem néhány olyan emberrel akik átélték a borzalmakat, de amikor eljutottunk addig a pontig, hogy mi is történt valójában, már nem is akartam többet tudni az egészről. Legyen elég annyi, hogy az éj leple alatt tízezreket hurcoltak az óceán fölé repülővel, és hajítottak ki a semmibe... A nyolcvanas évek elején a Falkland-szigetekért folyó vesztes háború Angliával szintén fájdalmasan élt a büszke argentínok emlékezetében.

De jött Diego!
1986-ban miután az Angolok elleni meccsen a feje helyett a kezével segítette a labdát a hálóba csak annyit mondott: "Isten keze volt a dologban." Akkor mindössze tizenkét éves voltam, de nekem legalább ennyire emlékezetes volt, ahogy ugyanezen a meccsen a félpályáról elindulva a komplett angol csapatot elfektetve és megalázva talált a kapuba. A szélesebb összefüggéseit és a jelentőségét természetesen gyerekfejjel nem láttam át ennek a mozdulatsornak, de ma már értem hogyan sűrűsödött a történelemi igazságtétel abba a pár másodpercbe. Argentína 1978-ban is világbajnok lett Mario Kempes vezetésével, de amit Maradona művelt 86-ban az egy teljesen más dimenzió volt. A tehetségét, a tudását, a sportpályát és több milliárd ember figyelmét használta fel arra, hogy nemes bosszút álljon a megaláztatásokért. Egy egész nemzet önbecsülését adta vissza néhány pillanat alatt.
Mint tudjuk, az azóta eltelt idő alaposan megváltoztatta a róla alkotott képet. Ezt is - csakúgy mint a sikereit - kizárólag magának köszönheti. A rajongók csak annyiban hibásak, hogy nem szerencsés egy embert isteni tulajdonságokkal felruházni, mert annak képtelenség megfelelni. Diego Armando Maradona géniusz maradt, de emberré vált. Gyarló emberré. Argentínában azonban ma is, holnap is, és talán az idők végezetéig imába fogják foglalni a nevét.

Ezért döntöttem úgy, hogy nyugalom ide vagy oda, szarok mindenre! Még akkor is visszamegyek a reggeli csúcsforgalomban a kétmilliós város központjába megkeresni azt a falat, ha lekésem a gépem. Majdnem sikerült:-)
Amikor a reptér felé hajtottam (nem lassan...), végig ezek a gondolatok jártak a fejemben. Újra és újra oda lyukadtam ki, hogy egy percig sem vagyok képes nyugton maradni és ez az egyik oka annak, hogy végtelenül szeretem és élvezem azt amit csinálok.